Felmérés

A termelői szövetkezés-együttműködés gazdasági és társadalmi feltételeiről, valamint annak akadályairól a magyar agrárgazdaságban címmel felmérést indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésben az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság- Tudományi Intézetével. A felmérés célja, hogy választ kapjunk, vajon tagjaink készen állnak-e együttműködések kialakítására és azok sikeres működtetésére? Képesek lesznek-e széles körben alkalmazni a legújabb együttműködési formákat, ezáltal hatékonyan versenyezve európai uniós társaikkal? Szeretnének-e élni a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program által támogatott együttműködési lehetőségekkel?

 

Hulladékzsákok forgalmazása

Az elmúlt időszakban tömegesen jelentkező többlethulladék elhelyezési igény megoldására, örömmel tájékoztatjuk, hogy az Inno-Szolnok Nonprofit Kft. cégjelzéssel ellátott 120 literes zsákok forgalmazását megkezdte.

A zsákok kizárólag a hetente rendszeresen keletkező hulladékmennyiségen felüli, alkalmanként keletkező, többlet mennyiség elhelyezésére szolgál, nem a heti hulladékszállítási kötelezettség kiváltására! Cégünk ezen zsákokat többletszolgáltatásként és nem a közszolgáltatásként biztosítja a lakosok és vállalkozások részére.  A közszolgáltatás igénybevétele továbbra is kukás gyűjtési móddal lehetséges, zsákossal nem!

 

Felhívás parlagfű elleni védekezésre

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya (továbbiakban: növényvédelmi hatóság) ezúton hívja fel valamennyi kül- és belterületi ingatlan- illetve földtulajdonos, gazdálkodó, földhasználó, bármilyen földterület tulajdon, illetve kezelési jogával bíró természetes, illetve jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet figyelmét a parlagfű elleni védekezési kötelezettségre.

A hatályos jogi szabályozás szerint az előzőekben felsoroltak az adott év június 30. napjáig kötelesek a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetáció végéig (gyakorlatilag az első fagyokig) folyamatosan fenntartani.

Oldalak